Egytálétel vacsira
hozzávalók:30 dkg csirkemell
1 közepes cukkini
6 db közepes burgonya
1 nagyobb fej lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
olivaolaj
só, snidling
salátához:
vegyes bébi salátalevelek
olivaolaj, ecet, mustár, cukor
A burgonyát héjában megfőztem, majd megtisztítottam és kockákra vágtam. A csirkemellet csíkokra szeltem, besóztam és egy kevés olivaolajjal átkevertem. A cukkinit kb. 1 cm vastag szeletekre vagdostam és a hagymát nagyobb kockákra, a fokhagymát pedig szeletkékre aprítottam. Egy nagyobb serpenyőben megpirítottam a csirkemellet, majd amikor szép piros lett, kiszedtem. A pirításra vártak még a cukkini szeletek, amelyeknek mindkét oldalát megsütöttem egy picurka olivaolajon, majd őket is kiszedtem a serpenyőből és a helyükre a burgonya kockák kerültek, majd amikor szép pirosak voltak, ezt is félretettem. A lilahagyma és a fokhagyma következett, és amikor kissé átpirultak, minden egyebet visszapakoltam a serpenyőbe, megsóztam és egy pár percig - néha rázogatva - összemelegítettem, majd megszórtam vágott snidlinggel. A hozzávalókból salátaöntetet kavartam amellyel lazán átkevertem a salátát, és az egészet megettem. Bocsánat, megettük, mert ennyit nem tudnék elpusztítani, még akkor sem, ha nagyon finom.
Rea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése